Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


17.rész

2013.08.25

 

...szakad!

 

Tokyo utcái tömöttek voltak, mint mindig. Hétköznap volt az emberek pedig munkába igyekeztek. Japán híres volt munkamoráljáról és precizitásáról, késésről szó sem lehetett. A tömegben csak egy valaki nem tartott sehová sem, útjának nem volt célja, csak ment. Leszegett fejjel, lassan bandukolt, a lány haja vízesésként omlott arcába. Cipőjének orrát figyelte, ahogy sorra nyelte az utat, amit már elhagyott. Táskáját húzta maga után, mit sem törődve az utána forduló, furcsán néző emberekkel. Halkan szipogott, sírt. Teste tehetetlen dühtől feszült, ütni, üvölteni akart, ott akarta hagyni az egész világot, de semmit sem tehetett. Arcán akaratlanul is lefolytak a haragkönnyei, és bárhogy szerette volna, nem tudta őket elfojtani. Fejében sorra játszódtak le az elmúlt napok eseményei, hogy hogyan vált egyiknapról a másikra átlagos középiskolásból „hőssé”. Hős, ez a szó újra és újra megjelent előtte, elvileg az volt, de még sem érezte magát annak, hisz semmit sem tett. Ügyesnek, okosnak, bátornak, fenségesnek kellett volna lennie, de tudta jól, hogy nem az. Csak egy rémült lány, aki mindent elejt, mindig mindent elveszít. A hősök ragyogóak, de ő nem volt az. Nem volt hős. Az elmélkedésből telefonjának csörgése ébresztette fel. A kijelző azt írta „Ne vedd fel!”, ez Elliot-ot takarta. Megállt és a mobilt bámulta, nem akarta fel venni, de csengés csak nem maradt abba. Ha ilyen sokáig csörögetik csak fontos lehet. Felvette és lassan a füléhez emelte.

Nick: Hallo? – kérdezte halk, elhaló hangon

Elliot: Tök mindegy hol vagy gyere a Korakuen-re! Szükség van rád! –kiabált bele

Nick: De…az messze van tőlem…- mondta halkan

Elliot: Nem számít! Igyekezz! – csapta le

Nick mozdulatlanul állt, még a telefont sem vette el a fülétől. Remegő kézzel kitörölte a maradék könnyeket szeméből, majd futni kezdett. A mellékutcákat használta, hogy hamarabb odaérjen, ezeken a kis utcákon csak kertes házak voltak, sokkal nyugodtabbak voltak, mint a főútvonalak. Csend honolt, így az ő pihegése egész hangosnak hatott. Megérkezett az utolsó utca végéhez, ami elválasztotta őt úti céljától. Lihegve állt meg és nézett fel ismét, már innen hallani lehetett annak a lénynek az üvöltését, ami miatt ide hívták. Sikolyok és rendőrségi szirénák kísérték Nick zihálva nézett a hangon irányába, csuklója belső oldalára tette a hüvelykujját, hogy érezze gyors pulzusát. Akarata ellenére sípolva vett levegőt, sosem bírta a futást. Már szinte megszokásból körbenézett, mielőtt átváltozott. Fénye ismét felragyogott. Mew Moon kinézetéhez, jobb erőlét is járt, egy kis futás meg se kottyant neki, nem úgy, mint Nick-nek. Az egyik falra fel, majd elugorva jutott át a kérdéses utcára, amin ekkor már egy lelket sem lehetett látni, csak a démont, aki most pusztított. A Mew szája is tátva maradt a látványtól, ezúttal valami különlegessel állt szembe, egy Griffel. A rendőrök elszigetelték az utca két kijáratát, és már lőttek, megsebesítették a „madár” szárnyát. Elliot motorja hátulról zúgott fel, a lány háta mögül. Nick rémülten fordult hátra és nézte a motorost. Elliot levette a bukósisakját, és a Mew-hez lépett.

Elliot: Mit állsz még itt?! Végezz vele!

Nick: Hülye vagy?! Ez egy Griff!

Elliot: És akkor mi van?! – türelmetlenkedett

Nick: Én...nem is sejtettem, hogy ilyen létezik, azt hittem csak mese! És… olyan gyönyörű… különben is! Már lőnek a zsaruk! Ha én most elkezdek ott bohóckodni, nekem végem!

Elliot: Hát ilyen az mikor, az emberfeletti és az emberek találkoznak! Ezért vagy te! Hogy rendet tegyél! - tolta az események felé

Nick: Nem ölhetem meg! Az oroszlán az állatok királya, a sas a madarak királya ez a lény a csúcs! Esélyem sincs ellenne!

Elliot: Már sérült, szóval nem lesz annyira nehéz!

Nick: De nem akarom bántani! Nem..nem akarom! – tiltakozott kétségbe esve

Elliot: Akkor inkább bántsa az embereket?

Nick: Hát…nem…de mégis mit keres ez itt?! És a többi mit keresett itt?!

Elliot: Még nem tudjuk pontosan, de majd rájövünk…! – lökte be teljesen

Nick reszketve állt meg az utca szélén, ahol már javában folyt a „csata”. Mew Moon, remegve próbált a lehető legkisebbre összehúzódni, farkát a lábára tekerte, fülei lekonyultak. Elliot rákiabált, és ettől még jobban megszeppent, de nem volt mit tenni. Mennie kellet. Ahogy megjelent szinte minden megállt, a rendőrök döbbenten nézték őt, hisz hozzá hasonlót nem is láttak eddig. Ez a „démon” túlságosan is emberszerű volt nekik, ráadásul egy fiatal lány képében jelent meg. Nick fülei még mindig lefelé álltak, arcán halvány, félős mosoly jelent meg, felemelte a kezét és óvatosan integetett a rendőröknek, akik még mindig őt nézték. Eközben mögötte a Griff megszökni készült, de szárnyait nem tudta rendesen kitárni az aprócska utcán, nem tudott felszállni. Menekülő utat pedig nem hagytak neki. Nick a madár után eredt, a falakon végig ugrálva le is előzte a földön futó vadat. Elé ugrott és szembe állt vele, fegyvere már a kezében volt, támadásra emelte, de nem csinált semmit, nem támadt. A Griffmadár felöklelte és egy falnak csapta, ezek után nem is foglalkozott vele. Nick nyöszörögve nézett fel, messziről Elliot-ot látta, hogy a fiú nagyon dühös rá. A lány felkelt és ismét üldözőbe vette a csodás madarat. Bár már most érezte, hogyha még egyszer szembe kerül a Griffel, akkor sem tud majd támadni. És így is lett, az előző esethez hasonlóan itt is a madár útjába került, de nem tudott lecsapni rá. Ekkor viszont nagyobbat kapott, a földre zuhant és gurult egy kicsit, ha nem kelt volna fel, amilyen gyorsan csak tudott, még meg is tapossák. Az utca legszélére mászott, térdeit felhúzva, összehúzódva, farkát teste köré csavarva szipogott, mindene sajgott. Elliot dühösen rohant oda.

Elliot: Kétszer is megtehetted volna! Kétszer! Szerinted ez egy vicc?! Csak szórakozás? – kiabált

Nick pupillái hirtelen összeszűkültek, gyilkos szemekkel nézett fel a fiúra. Feltápászkodott, majd szétvetette a düh.

Nick: Nem! Nem szórakozom jól! Az életem katasztrófa, a testem tele van sebekkel, a suliból örülhetek, hogy kitiltottak csak és nem kirúgtak, szóval nem! Nem szórakozom jól! Sőt! Tudod mit?!...Befejeztem! Megbaszhatod az összes démonod és hősöd és, és, és mindent, amit akarsz! Én leléptem! – vette le a kesztyűit és nyomta a fiú kezébe

Elliot: Mi van?! Ezt nem hagyhatod itt csak úgy te ostoba liba! – kiabált rá

Nick: Nem e?! Csak figyelj! – fordult sarkon és hagyta ott az egészet

Szorosan a falmellet ment, könnyes szemmel figyelte a Griff lassan haláltusába átcsapó harcát. Megállt. Kezében újra megjelent puha kis fegyvere, majd futni kezdett, az utca végén álló rendőrökhöz, hátulról még hallotta Elliot hangját, ahogyan a nevét kiáltja, a fiú már tudta mire készül a lány. Nick megállt és magasba emelte fegyverét, melyből fénytőrt elő, elvakított mindenkit, aki csak ott volt. Kivéve a Griffet, aki kihasználva az alkalmat elmenekült, és semmivé vált, és Nicket, aki pont, mint a Griffmadár elmenekült az őt foglyul ejtők elöl.

 
 

 

Profilkép


Elérhetőség

Hiíro

Szerkesztő: Hiíro
Nyitás: 2o1o. o2. 22.
Zárás: ---
Az oldalról: Az oldalam az én saját
storymmal foglalkozik. SEMMI SEM
lopott, és kérlek TE se lopj. A képeket én csinálom és a storyt is én írom szóval, ha lopsz azt észre fogom venni!
Ui.: Nincs szükségem senkire sem! Talpra álltam egyedül is, köszönöm!.:)

MewChat




Statisztika

Online: 1
Összes: 152516
Hónap: 909
Nap: 16