Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


33.rész

2013.11.28

„Egy és kettő” ez a három szó vízhangozott folyamatosan a tornaterem falai közt. Miközben a tanárnő lassú, könnyed léptekkel sétált el a lányok mellett. Hibát nem tűrve nézte végig az összes lányt, s azok táncmozdulatait. Szúrós tekintete senkit sem kímélt. A diákok remegő testtel próbálták újra és újra felvenni a Battement tendu jeté pozíciót. 

-         Gyerünk lányok! Megmondtam, hogy, aki úgy érzi, menjen a rúdhoz! Ezt még a kicsik is tudják! – tapsolt, hogy mindenki rá figyeljen

Nick, habár érezte szüksége lenne egy támaszra, pusztán makacsságból nem volt hajlandó a rúdhoz menni. Halkan nyöszörögve, a mozdulataira pontosan oda figyelve próbált megfelelni.

-         Hiíro!  Magasabbra emeld a karod! – kiáltott rá a terem másik végéből

A lány észre sem vette, hogy a tanára őt figyeli. Mikor rákiabáltak, akaratlanul is összeesett. Megrémült. Lábán ülve, felhúzott vállakkal és lehajtott fejjel tartott egy röpke szünetet.  

-         Hiíro…! Senki sem pihen, kelj fel!

Nick: Azonnal! – nyögött és állt fel

Egyhelyben toporgott, pontosan a megfelelő helyre akart állni, majd ismét felvette a pózt. Néha – néha a mellette álló lányra nézett, figyelte őt, példát vett róla. Le akarta utánozni, azokat a kecses, lágy mozdulatokat, melyeket ő csak görcsösen, szomszédja viszont tökéletesen elő tudott adni.

Corina: Tudod… sose fog olyan jól menni, mint nekem. Nincs meg benned a tánc hajlam! – nézett Nick-re kuncogva

Nick: Corina… az óra után elkaplak…- sutyorgott magában

Corina: A ruhád sem megfelelő… miért pólót és short-ot hordasz? A tornadresszel könnyebb lenne! – hunyta le a szemét

Nick: Nincs, azaz isten, hogy én azt a ruhát felvegyem! – engedte le a karjait és a lábát

Corina: Miért? – nyitotta ki a szemeit és nézett Nick-re

Nick: Nem szeretem…meg…akkor úgy néznék ki, mint te és háááát…- fintorgott

Corina: Te kis…! – hagyta abba ő is a gyakorlást

Öklét felemelve lépett Nick felé, dühösen vicsorogva, gyilkos tekintettel nézte a lányt, aki csak kuncogva figyelte.

-         Lányok! – szólt a távolból ismét a tánctanárnő hangja

Az órák után Nick a barátnőjével, Birdget-tel indult haza. A lány szokás szerint ott maradt segíteni nagynénjének, de a táncórákat is nagy szerette nézni. A szép lányok könnyed mozdulatait, ahogyan a kellemes, halk zenére mozognak. Bridget farmert, türkiz pulcsit és fekete oldaltáskát viselt, haja szokás szerint két cofban össze volt fonva.

Nick: A nagynénid egy szadista…egy hét alatt nem mozgok, annyit, mint ezeken az órákon! – sóhajtott fáradtan

Bridget: Pedig általában nagyon kedves… - mosolygott

Nick: Nyeh, akkor csak lehet, hogy engem nem kedvel…! – nevetett fel

Corina: Hé, ti ketten! Megállni! – szólt a lány határozott hangja Nick és Bridget mögül

Nick nehézkesen vett egy mély levegőt és magában elszámolt ötig, csak ezek után fordult meg. Corina halványkék, trédig érő ruhát viselt, melynek az alján két sor fodor volt. Fehér kardigánt vett fel rá, lábán pedig, ugyan olyan halványkék masnis balettcipő jellegű topánkát viselt. Fekete haja két, alsókontyba volt fogva. Bridget-ék után rohant, majd pihegve, megvető tekintettel mérte végig Nick-ket. A fehér hajú lány fekete cipőt, térdig érő fekete zoknit, fekete tüll szoknyát, fekete felsőt és fekete-grafit szürke csíkos pulóvert viselt, fehér, hullámos haja ki volt engedve, szemüvege ismét rajta volt.

Corina: Tudod…furcsán öltözködsz… - jegyezte meg

Nick: Ah! Miért mondja mindig mindenki ezt?! – nézett Bridget-re

Akitől első iskolán kívüli találkozásukkor ugyan ezt hallotta, Birdget elpirulva, kuncogva vont vállat. Mikor Nick ismét Corina-ra nézett ő is alaposan megnézte a lány ruháját.

Nick: Te meg nem fázol nyári ruhában? Nincs már ehhez hideg? Ha már a másik ruháját kritizáljuk…- sutyorogta magában a végét

Corina: Ugyan! Egy csinos kis ruhához sosincs hideg! – kacsintott és ment el a lány mellett

Nick elvörösödött, majd szem forgatva követte.

Corina: És te ki vagy? – nézett Bridget-re, miközben a lányokkal sétált tovább

Bridget: Öm… A nevem Bridget Midorikawa…a 9/B-be járok… - szeppent meg

Corina: Oh…én és Nick pedig C-sek vagyunk…évfolyamtársak vagyunk! – mosolyodott el

Nick: De okos vagy…- ironizált

Corina: Elcsitulj! – kiáltott rá

Nick szem forgatva elfordította a fejét, majd megint a lányokra nézett.

Nick: Képzeld Corina! Bridget a tánctanárnő unokahúga! – kuncogott

Corina hirtelen megállt és meredten bámulni kezdte a zöld lányt, Nick és Bridget zavartan figyelték, Nick már integetett neki, hogy magánál van e, mikor Corina megragadta a Birdget kezét és csillogó szemekkel hadarni kezdett.

Corina: A nagynénéd egy csodálatos ember! Hihetetlen tanár és tökéletes táncosnő, ha csak fele olyan jó leszek, mint ő már az is elég nekem! – mesélte áhítattal

Nick: Azt a nemjóját…- figyelte a megszállott Corina-t és a megrémült Bridget-et

Birdget: Hát...én…én csak…- dadogott

Nick: Jól van, jól van, gyertek! – fogta meg a két lány kezét és húzta őket mega után

Az egyik saroknál elbúcsúztak Bridget-től, aki az ellenkező irányba ment, mint ők. Nick azonnal megölelte a visszafogott lányt, aki ettől azonnal zavarba is jött. Corina csak kuncogva figyelte őket, de nem nyúlt egyik lányhoz sem. Onnan már csak ketten mentek tovább, ahogyan Bridget eltűnt Corina és Nick között feszült csend kerekedett. Csendben, egy szó nélkül mentek egymás mellett, egészen addig, míg Nick meg nem szólalt.

Nick: Öm… nem tudtam, hogy te is erre laksz…sose láttalak még erre haza jönni...

Corina: Általában értem jönnek kocsival, de nem sokára tél lesz és ma volt az utolsó meleg nap szóval gondoltam gyalogolok. – válaszolt könnyedén  

Nick: Mit dolgoznak a szüleid, hogy ráérnek kocsival furikázni? Ez a japánokra ez nem jellemző…

Corina: Nem a szüleim! A sofőr! – nevetett fel könnyedén

Nick megállt és döbbenten bámulta a lányt.

Nick: Te gazdag vagy?! …mondjuk…ez sok mindent megmagyaráz…- indult el újra, de az arcán még mindig ott ült a meglepettség

Corina: Mégis mit magyarázna meg?!

Nick: Hogy miért viselkedsz úgy, mint egy elkényeztetett királylány…- kuncogott

Corina: Há! Mondja ezt az utcagyerek!

Nick: Hé! – nevetett 

 
 

 

Profilkép


Elérhetőség

Hiíro

Szerkesztő: Hiíro
Nyitás: 2o1o. o2. 22.
Zárás: ---
Az oldalról: Az oldalam az én saját
storymmal foglalkozik. SEMMI SEM
lopott, és kérlek TE se lopj. A képeket én csinálom és a storyt is én írom szóval, ha lopsz azt észre fogom venni!
Ui.: Nincs szükségem senkire sem! Talpra álltam egyedül is, köszönöm!.:)

MewChat




Statisztika

Online: 1
Összes: 152516
Hónap: 909
Nap: 16