Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


54.rész

2014.01.11

 

A harmadik kerület Byakko nevű utcájában, három, ágról szakadt lány állt az egyik háromemeletes ház ajtajában.  A bejárati ajtóhoz tíz lépcsőfokos lépcső vezetett. A lengőajtó csoki barna volt, mintaként pedig kacifántos vonalak voltak belevésve. A ház maga pedig világosszürke volt, ha nem lett volna ekkora, észre sem lehet volna venni, olyan közömbös volt. De ennek a háznak nem volt szüksége, semmi féle megkülönböztető jel re, mérete így is úgy is elnyomott maga mellett minden házat. A lányok tátott szájjal, meredten bámulták a kolosszális épületet, ekkorát még nem láttak, hisz mindegyik szülei közemberek voltak, átlagos keresettel. Nick állt középen, homlokán vörös, koszos folt volt. De Zoey sem úszta meg a dolgot, karjáról már hiányzott az egyik karmelegítője, s haját is felkötötte, a nagy rohanásban teljesen kipilledt. Bridget-nek pedig a szoknyája látta a kaland kárát, kék, kockás szoknyájából, már hiányzott egy nagyobb darab, pont a fenekénél.

Zoey: Nos? Akkor…becsengetünk? – pihegetett

Nick: Mindezek után?! Még szép! – nyomta meg a csengőt egyszer, jó hosszan

Az albínó lány féloldalasan az ajkába harapva, magában dúdolva várta, hogy a csengőszóra választ kapjanak. Az ajtó kinyílt és egy fiatal lány libbent ki rajta. Magas volt és karcsú, egészen vékony. Halványlila, hullámos haja fel volt kötve szeplős arcán mintha sose ült volna érzelem, olyan közömbösen nézett a lányokra. Nyakában fekete gallért viselt, cselédlány ruhájának felsőrésze fűzős volt, szoknyája pedig térdig érő, a ruhához fekete csizma és hajba való fodor járt­. A lány könnyed léptekkel rohant le a lépcsőn egészen a magas vaskapukig. A Mew lányok kissé meglepetten figyelték a cselédet, aki egy szót sem szólt csak állt előttük.

Nick: Öm…Szia…- billentette meg kissé s fejét

-         Jó napot. – válaszolt halkan

Nick: Izé…mi…Co-Corina-t –

Zoey: Corina…kisasszonyt? – javította ki a húgát bár ő maga is bizonytalan volt

Nick: Igen! Őt keressük! Jó helyen járunk?

-         Igen… a kisasszony itt lakik már egy ideje. De még nincs itthon.

Bridget: Lassan már egy hete is meg van annak, hogy elment. - sutyorgott

Nick: Beszélhetnénk vele? Haza akarjuk vinni! – markolta meg a közte és a cselédlány közt álló vaskapu két rácsát

-         Haza vinnétek? – csillant meg a lány barna szeme

Zoey: Őőő… csak én láttam a szemedben a reményt? – vigyorodott el

Nick: Nem bírod őt? – kuncogott

-         Corina kisasszony a főnököm unokahúga, mint nevelőnő és cselédlány kötelességem lesni, mind a gyerekek, mind a házasszonya, és most már Corina kisasszony kívánságait lesni. – válaszolt nyugodtan, lehunyt szemekkel

Nick: Nem mindig könnyű vele, igaz? – kuncogott     

-         A kisasszony… eléggé nehéz személyiséggel bír.

Zoey: Utálod őt, mi?

A lány körbenézett, majd megragadta a rácsokat közvetlenül Nick keze felett és előredőlt.

-         De nagyon! A kisasszony egy undok lány! Ma reggel képes volt leszedni a fejem, hogy hová raktam a felsőjét, miközben ő pakolta el! Háromnegyed órán át kiabált velem miatta! És ez még semmi! A múltkor késő este kellett neki sültet csinálnom! Késő este!  

Nick: Hát igen, elég nagy ripacs tud lenni! Mit szólsz hozzá? Haza visszük! – kuncogott a lányhoz dőlve

-         Örülnék! – jelent meg mosoly az arcán

Nick: De cserébe be kell engedned! – kacsintott cserfesen

A fiatal cselédlány kinyitotta a hatalmas kaput és beengedte a három lányt. Bridget állt meg előtte elsőnek és mutatkozott be.

Bridget: Bridget Midorikawa vagyok, örülök a találkozásnak! – hajolt meg

Zoey: Ja igen! Én Zoey Hiíro vagyok, ő pedig a kishúgom Nick!

-         Örülök a találkozásnak, a nevem Elizabeth! – hajolt meg ő is

Nick: Elizabeth, kérhetnénk valamit inni? Egész nap úton voltunk!

Elizabeth: Természetesen! – mosolygott

A házat körbejárva, a hátsóbejáraton mentek be a hatalmas épület, alsóbb szintjére.

 
 

 

Profilkép


Elérhetőség

Hiíro

Szerkesztő: Hiíro
Nyitás: 2o1o. o2. 22.
Zárás: ---
Az oldalról: Az oldalam az én saját
storymmal foglalkozik. SEMMI SEM
lopott, és kérlek TE se lopj. A képeket én csinálom és a storyt is én írom szóval, ha lopsz azt észre fogom venni!
Ui.: Nincs szükségem senkire sem! Talpra álltam egyedül is, köszönöm!.:)

MewChat




Statisztika

Online: 1
Összes: 152516
Hónap: 909
Nap: 16