Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


62.rész

2014.03.01

Nick bizonytalan őzgida módjára lépkedett végig a kórház folyosóján. Csoszogásának vízhangja messzire elhallatszott. A komor, fehér falak között valahogy még nyomottabbak érezte magát. Sötét, épp csak kinyitott szemeivel a szürke járólapokat fürkészte, melyek sorban tűntek el a talpa alatt. Hányingere elmúltával már nem, érzett mást, csak éhséget. Hangosan korgó gyomrát simogatva, az automaták felé vette az irányt. Szemében egy ismerős alak képe csillant meg, ő pedig megtorpant. Az automatáknál Ikuto állt, a fiú, akire ráesett. A kóláját vette meg éppen, s habár Nick nem félt tőle, valahogy még sem akaródzott neki a fiú közelébe menni. Túl kínosnak találta a helyzetet, így hát várni kényszerült, de hogy mégse álljon ott a folyosóközepén, bután, elindult visszafelé. 

Ikuto: Nem harapok, nyugodtan ide jöhetsz. – rá se hederített a lányra, az üdítőjét bontotta ki helyette

Nick rászegezte rémült pillantását, majd remegve vett egy mély levegőt és elindult Ikuto-hoz. A lányt minden reménye elhagyta, amikor meglátta a kínálatot, hiszen üdítőből és ásványvízből rengeteg féle volt, de ételt egyáltalán nem lehetett kapni.

Nick: Oh…  - engedte le a vállait csalódottan

Ikuto: Na mi baj? – kérdezte érdektelenül, inkább udvariasságból, mintsem kíváncsiságból

Nick: Nincs kaja…! Széthánytam az agyamat is, amikor felkeltem, de ezen a kicseszett helyen egy nyomorult büfé sincs! – kelt ki magából

Ikuto csendben figyelte Nick-ket, aki dühében kissé megcsapkodta az automata üvegét, majd felé fordult. Nick csak a fiúra felnézve vette észre annak még mindig vörös foltos orrát, ami most márt kötés is volt. Eddig észre sem vette, pontosabban nem vett róla tudomást, de ha az ember rendesen nézett Ikuto-ra nem lehetett nem észrevenni.

Nick: A-azt én csináltam? – kérdezte félénken, fülét-farkát behúzva

Ikuto: Ja… sikerült úgy lefejelned, hogy betört az orrom. – vetett gyilkos pillantásokat a lányra

Nick: Mmm… azért…a te fejed is elég kemény! Nekem agyrázkódásom lett, miattad! – szólt vissza

Ikuto: Mi van?! Jó hogy, nem nekem kell bocsánatot kérnem, amiért rám estél! – mordult rá

Nick: Azért lehetnél puhább! – tette karba a kezét, s fordult el sértődötten

Ikuto: Te nem vagy komplett! – mordult rá

A fiú gyilkos pillantásokat vetett a lányra, majd sarkon fordult és ott hagyta. Nem is értette igazán. Még ő van felháborodva?! Hisz, majd megölte, az a lökött csaj, és még annak áll feljebb! Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejében. Nick leengedte a karjait, és csendben ácsorgott tovább. Kissé elszégyellte magát, de nem ért annyit a dolog, hogy a fiú után menjen. Egy darabig még ott ácsorgott, igazából semmire se várt, talán csak a csodára, majd elindult vissza fele. A kanyarban viszont egy ismerős, mély hang csapta meg a fülét. Az a férfi szólt, kit már jól ismert, hiszen már többször is leüvöltötte a fejét. Az igazgatóúr is a kórházban volt, a lánytól csak egy folyosónyira. Reflexszerűen bújt el és kezdett hallgatózni, meg se fordult a fejében, hogy mit csinál. 

-         Akashi-sempai van bármi magyarázata a történtekre?! – vízhangzott az igazgató dörmögő hangja

-         Igazából…semmit sem tudok felhozni a dolog kapcsán, Hiíro-san csak úgy hirtelen…ott termet… - hajtotta le a fejét, iszonyatosan szégyellte magát, habár ő rosszat nem tettt

-         És önnek Hatsumi-sempai?! A maga diákja! Miért nem volt órán?! És mit keresett a tetőn?! ­– fordult a fiatal tanárnőhöz az igazgató

-         Én…én nem tudom! Nem velem volt órája…én… - dadogott a tanárnő

-         Nem érdekelnek a kifogások! A válaszokat akarom tudni! – kiáltott rájuk

A két kezdő tanár egy szót sem szólt, csak álltak, lehajtott fejjel és hallgatták, ahogyan az iskola igazgató lehordja őket. Hatsumi-sempai már a könnyeivel küszködött, mikor az üvöltözés abba maradt. Szipogva tűrte világos barna haját a füle mögé, ami azonnal ki is esett onnan, hisz a szemüvegének szára mellett már nem fért el a tincse.  

-         Hm… egy diák lezuhant a tetőről, ugyan agyrázkódást kapott, de nem halt bele… így nincs miért aggódni, vagy sírni, ha jól tudom a másik diáknak, akire ráesett, pedig eltört az orra, ez sem akkorra katasztrófa… nem szükséges, hogy kiderüljön a dolog! – sóhajtott, visszavett a hangerőből, de maga a hangja ugyan olyan szigorú maradt

-         Hiíro-san-t, osztályfőnöki intőben fogom részesíteni! – emelte fel a fejét Hatsumi tanárnő

-         Az nem elég! Igazgatóit kap, és két hétig ne is lássam az iskolában! Azt pedig, hogy mit keresett a tetőn, derítsék ki maguk! Engem nem érdekel! De többet ne forduljon ilyen elő!

Az utolsó mondatát már csak a válla felett kiáltotta vissza, miközben az ajtó felé robogott. Ekkor Akashi – sempia Hatsumi tanárnőhöz fordult, zavartan, elpirultan megigazította vöröses barna haját, majd megszólalt.

-         Kérem, Hatsumi- sempai, nyugodjon meg! Majd…én beszélek a gyerekekkel, minden rendben lesz! – vigasztalta

-         Az… nagy segítség lenne, nekem…vissza kell rohannom az osztályhoz az iskolába! – válaszolt a nő

-         Igazán semmiség! – mosolyodott el a tanár úr könnyedén

-         Köszönöm szépen Akashi-sempai! – hajolt meg majd rohant el

Akashi tanár úr egy darabig a tanárnő után bámult, üres szemekkel és rideg, érzéketlen mosollyal az arcán.

 
 

 

Profilkép


Elérhetőség

Hiíro

Szerkesztő: Hiíro
Nyitás: 2o1o. o2. 22.
Zárás: ---
Az oldalról: Az oldalam az én saját
storymmal foglalkozik. SEMMI SEM
lopott, és kérlek TE se lopj. A képeket én csinálom és a storyt is én írom szóval, ha lopsz azt észre fogom venni!
Ui.: Nincs szükségem senkire sem! Talpra álltam egyedül is, köszönöm!.:)

MewChat




Statisztika

Online: 1
Összes: 152516
Hónap: 909
Nap: 16